• O škole - Az iskoláról

          • Litteris et Virtutibus - A tudományért és erkölcsért - Za vedu a morálku

          • A Tompa Mihály Református Gimnázium az egyetlen magyar nyelvű gimnázium városunkban. Iskolánk a Rimaszombatban működött református gimnázium és az 1853-ban alapított Egyesült Protestáns Gimnázium hagyományait viszi tovább.

            Intézményünk az 1999/2000-es tanévben kezdte meg működését a több mint százéves, műemléknek minősített épületben. Jelenleg nyolcosztályos gimnáziumunk (idegen nyelvi tagozatos) nyolc osztállyal, négyosztályos gimnáziumunk (általános tagozatos) pedig egy osztállyal működik. Diákjaink száma 175 fő.

            A TMRG saját diákotthonnal rendelkezik, ahol  az ország más részeiből érkezett tanulóink, ebben az iskolai évben 26-an nyertek elhelyezést. Emellett az iskolának saját konyhája és étkezdéje van. Gimnáziumunk jól felszerelt, két korszerű számítástechnikai szaktantermünk, kémiai és fizikai laboratóriumunk, multimédiás szaktantermünk van. Az iskola összejöveteleit, házi ünnepségeit a díszteremben tartjuk. A diákok saját elképzeléseiket, terveiket a Diákönkormányzaton keresztül valósíthatják meg. A sporttevékenységek színhelye  az iskola tornaterme, amely a maga nemében egyedülálló, az ország legszebb szecessziós tornaterme. A műemlék iskolaépület mögött hatalmas udvar és felújított sportpálya áll diákjaink rendelkezésére.

            Gimnáziumunknak eddig minden diákja sikeresen leérettségizett, s tanulmányaikat szlovákiai, magyarországi egyetemeken, főiskolákon folytatják.

            A Tompa Mihály Református Gimnázium, mint a neve is mutatja, felekezeti intézmény, mely azonban a teljes vallásszabadságot hirdeti és biztosítja. Nem tesz különbséget a tanulók között vallási hovatartozás szerint sem. Minden tanuló heti 2 hittan órában saját vallását tanulja és egyházi alkalmainkon gyakorolja.

            Pedagógiai programunknak megfelelően fontosnak tartjuk tanulóinkat megtanítani tanulni (tanulásmódszertani képzés) és olyan képességeiket fejleszteni (kreativitás, kommunikáció, nyelvi kompetencia, természettudományi készségek), amelyek nagymértékben elősegítik a hatékony tanulást és a jobb eredmények  elérését. Leendő elsőseink szeptember teljes első hetén egy tanulásmódszertani képzésen vesznek részt, ahol felkészülnek az előttük álló tanítási évre, az őket váró kihívásokra, elsajátítják azokat a technikákat, melyek a  a legjobb eredményekhez vezetnek.

                        A kötelező tantárgyakon kívül a nem kötelező és választható tantárgyak, a szakköri tevékenység (sportkör, irodalomkör, környezetvédelmi kör, szavalókör, szociális, újságíró, kémia és matematika szakkörök, informatika) és egyéb programok széles skáláját kínáljuk a diákoknak. A négyosztályos gimnázium 3.osztályától valamint a nyolcosztályos gimnázium 7. évfolyamától a tanulók számára a következő választható tantárgyakat biztosítjuk: idegen nyelvű társalgás, informatika, történelem, biológia, földrajz szemináriumok; valamint minden évben a diákok igényeinek figyelembevételével alakítjuk a választható tantárgyak kínálatát.

            Az egyéb programok közül külön figyelmet érdemel a szociális program, melynek keretén belül diákjaink gyermek- és idősotthonokat, kórházakat látogatnak, beszélgetnek az ottlakókkal, műsort készítenek számukra vagy épp sajátkészítésű ajándékokkal lepik meg a beteg gyerekeket.

             Igencsak közkedvelt a számítógépes laboratórium, ahol természetesen korlátlan az internet hozzáférés. Tanulóink a diákkönyvtárat is szívesen látogatják, melynek könyvkészlete egyre bővül. Gyakran szervezünk színházlátogatásokat, táborokat, tanulmányi kirándulásokat (Bécs, Budapest, Pozsony, Krakkó). A TMRG saját diáklappal rendelkezik, melynek már a címe is sokatmondó: Mz/X. Ezt a lapot a DÖK (Diákönkormányzat) jelenteti meg.

            Azt szeretnénk, ha gyermekeink számára tartalmas, emlékezetes, életre szóló maradna az a nyolc, illetve négy év, amelyet gimnáziumunk ódon falai között töltenek. Ha a fentiek alapján felkeltettük érdeklődésüket, szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket!

            Az iskola szellemiségét bemutatandó, álljanak itt volt és jelenlegi diákjaink gondolatai az iskoláról:

            „Számomra a Tompa Mihály Református Gimnázium valami olyasmi volt, mint Adynak Zilah, az önkeresés és az önmegtalálás helye. Egy második otthon, amely a tudás és az ismeretek mellett, biztonságot és szeretetet nyújtott az élet talán egyik legnehezebb korszakában: a felnőtté válás időszakában. Diákéveim színhelye volt, s az ezzel járó nagy szerelmek és csalódások helyszíne is.”          

                      Sekreneš Milan

            Nekem a TMRG emberek közösségét jelenti, akik között megleltem néhány barátot, tiszteletreméltó tanárt, más szóval: olyan embereket nyújtó hely, ami már a múlt része, de ha akarom a jelenemhez egy kapocs, mely újra és újra visszamutat önmagára. 

                       Gorta Tünde

            ... egy olyan időszakot jelent az életemben, amely megerősítette a régi, és megalapozta az új barátságaimat. Adott kellő  támogatást a főiskolához, és 8 boldog évet az életemhez :)
                   Fejes Laci

             

            Számomra a TMRG egy jó suli, mivel sok a szünet. Jók a tanárok, sokmindent megtanulunk. Szerintem a városban a TMRG a legjobb iskola. Ha választhatnék, hogy hova szeretnék járni, akkor is ezt választanám.

                        Killner Ivett

             

            Számomra a TMRG egy lehetőség, melyet már 7 éve próbálok igényeim szerint kihasználni. Lehetőség a tanulásra, az örömre, a küzdésre, s az élet megbecsülésére. A gimitől kapok, és megtanulok adni is, ajándékozni és örülni mások örömének is. Hogy a gimi, vagy maga az élet tanít meg erre – nem tudom. Nekem már 7 éve a gimi az élet!

                       Borbás Orsolya

             

            Nekem a TMRG az ideális gimnáziumot jelenti. Ha visszagondolok az ott eltöltött 4 évre, csak jót mondhatok. A TMRG megtanított mindenre, amire szükségem volt, hogy kikerülhessek a nagybetűs Életbe. Megtanított gondolkodni, dolgozni, hivőnek maradni és becsülni azt, amim van. Megadta azt az alapot, amire szerintem minden fiatalnak szüksége van. 

            Maga az iskola légköre, a tanárok, a diákok tettek számomra az ott eltöltött éveket felejthetetlenné. Ha így pár év távlatából visszagondolok, csak jóra emlékszek, es nagyon sokszor visszavágyok oda. Hiszem és tudom, hogy a TMRG nélkül nem az lennék, aki vagyok és az életem egyik legjobb döntése volt, hogy ebbe a gimnáziumba jelentkeztem.

                        Béres Emese

             

            Mit jelent(ett) nekem a TMRG?

             

            2004/2005– nagy randa épület, sokat kell tanulni. Különben is, mikor lesz péntek?

            2005/2006 – végül is egész jó ez a hely, kezd kibírható lenni az élet itt

            2006/2007 – alighanem baj lesz az elszakadással

            2007/2008 – „ezen a földön találtam kincset

            2008 és azon túl – legalább azt ne veszítsem el"

                        Hangácsi Zsuzsanna

            "Számomra a TMRG az oktatás es az erkölcsi nevelés szempontjából is tanulmányaim folytatására a legjobb választás volt. "

                  Sebők Katalin

            Számomra a TMRG az szép emlékek halmazát jelenti, melyre az ember mindig jószívvel gondol vissza. Második otthonomnak érzem a volt "gimimet" ahol még mai napig örömmel fogadnak volt tanáraim. Sok tapasztalattal
            gazdagodtam, melyek mind elősegítették azt, hogy megtaláljam utam jövőbeli céljaim felé. Sok jó gondolatot hagyományoztak rám tanáraim, melyeket én is tovább tudok közvetíteni a világ felé. Sok boldog pillanatot szereztek osztálytársaim, akikre visszagondolva, mindig mosoly ül az arcomra. Bár mindannyian szétszéledtünk, de az már örökké közös marad bennünk, hogy A TMRG falai közt váltunk pubertásokból fiatal felnőttekké.

                      Kiss Angelika

             

            Számomra a TMRG nemcsak az iskola, ahová kötelező eljárni. Számomra az a hely, ahol a barátaim többsége van, ahol „aktivizálhatom” magam (DÖK, Mz/X, stb.), és a hely, ahol tanulhatok. Tanulni jó... csak nem kell túlzásba vinni! J

                       Magicz Ildikó


            http://reformata.sk/mutat/115/