A címet elolvasva mindenkinek talán a jól ismert film jut eszébe, amelyben a Földünket veszélyezteti egy aszteroida. Talán iskolánk diákjai onnan merítve választották a csapatnevet egy-két évvel ezelőtt, gondolva arra, hogy a robotszumó versenyen egy robotnak arra kell törekednie, hogy megsemmisítse ellenfelét. Talán a névnek, de inkább úgy gondolom a felkészülés alatt elvégzett munkának köszönheti az Armageddon csapatunk, hogy ennyire sikeres a szumóversenyeken.
Az elmúlt időszakban a Robotosaink két megmérettetésen vettek részt. Az első a Füleken megszervezett RoboSum és RoboCross versenyek voltak. A színvonalas RoboSum versenyszámban az Armageddon csapatunk 4. helyet szerzett. Újoncként elindultunk a RoboCross versenyen, amelyen, sajnos, a Holdjáró elképzelésünk nem érvényesült. Viszont amire büszkék vagyunk, hogy a mi robotunk tisztán Lego alkatrészekből készült konzollal volt irányítva.
A másik nagyon fontos verseny, amelyre már évek óta járunk az a Robotolimpia Hajdúböszörményen. Itt 5 versenyszámban versenyeznek a csapatok, amelyek a szumó, darts, műlesiklás, akadálypálya, labirintus versenyszámok. Ide 2 csapattal készültün: az Armageddonnal (Ibos Zsombor és Valacsay Flórián páros) és a Kimi 3.0-val, amelyet Valent Ádám és Főző Botond alkotott, a felkészülésnél Végh Máté Szabolcs sokat segített. Kitűzött célunk az összesített első hely megszerzése volt. A felkészülés rövidre, de intenzívre sikeredett, amelynek meg is lett az eredménye. Ezen a versenyen minden évben 70 körüli a nevezett csapatok száma. A verseny elején robotjaink nem az elvárt forgatókönyv szerint működtek, ezért kezdtük a célunkat elengedni. Végül a Kimi 3.0 a Labirintus versenyszámban a 11. helyen végzett. Az Armageddon csapat robotja viszont happy enddel szerette volna befejezni a napot …. úgy mint a film vége is zárul…. és egyre jobban végezte a beprogramozott feladatait. Aztán már annyira jól működött, hogy a Robotszumó versenyszámot és a Darts kategóriát megnyerte, megnyertük. Célunkat is megközelítette, mert összetettben 4. helyen végeztünk.
A nehéz, de sikeres nap után eldöntöttük, hogy jövőre teljesítsük a kitűzött célunkat is. Ha esetleg valakinek megjött a kedve a robotikához, jelentkezzen az „űrmisszió” vezetőjénél, Főző Zsoltnál.