• Novinky

            • OLVASNI JÓ!

            •      Jó olvasni? IGEN JÓ, hiszen élvezetes tevékenység, amely során új ismeretekre lehet szert tenni amellett, hogy számos készségünk is fejlődik:

               

              1. Fejleszti a memóriát, gondolkodásra késztet.

              2. Gazdagítja a szókincset – minél többet olvasol, annál gazdagabb lesz a szókincsed.

              3. Szélesíti látókörünket, nyitottabbá tesz.

              4. Stresszoldó tevékenység.

              ..... még sorolhatnám.

               

                     IV. alkalommal rendezte meg iskolánk az Olvasni csuda jó! versenyét 2024. március 27-én. A verseny célja az olvasás népszerűsítése a kisebb és a nagyobb diákok között egyaránt.

              Mivel a verseny már ismert, ezért a diákok nagyon felkészülten és lelkesen érkeztek a megmérettetésre.

                   A felső tagozaton 4 osztály mérte össze tudását, emlékezetét az általuk kiválasztott könyvből, amely idén Agatha Christie: Halloween és a halál c. regénye lett. A versenybe egy négytagú tanári csapat is beszállt. A versenyt a végzősök, a VIII.O/IV.G osztály nyerte meg, idén negyedszer szelték meg a győztesnek járó tortát, illetve egy-egy könyvutalvánnyal is gazdagodtak. Szorosan mögöttük, második helyen végzett a VII.O/III.G osztály. A versenyben jól szerepeltek a tanárok és a másik két osztály (a kvinto és a sexto) is. Gratulálok mindenkinek!

                  Az alsó tagozaton is négy osztály versenyzett a tortáért, ők Kollár Betti: Kosársuli című regényét választották. A dobogó legfelső fokára a tertio osztály állhatott fel, megnyerték az osztályuknak a fődíjat, a tortát és könyvutalványokat is kaptak. Hatalmas harc dúlt a második helyért, fej-fej mellett haladt a primo és a sekundo, egy ponttal végül a primo osztály lett a második, a sekundo pedig a harmadik helyen végzett. Megállta a helyét a tanári csapat és a kvarto osztály is. Gratulálok mindenkinek!

                    Remélem, hogy mindenki jól szórakozott, kellemes élményekkel ment haza. Nagyon öröm számomra, hogy ilyen sokan olvastatok és volt kedvetek játszani, versenyezni.

               

                    Szeretném megköszönni a támogatásokat is, amelyek lehetővé tették, hogy a diákok díjakat is kapjanak a versenyen. Köszönjük szépen: iskolánk vezetőségének, iskolánk szülői szövetségének, Széplaki Tündének, a V.O/I.G osztály szüleinek, Valacsay Henriettának, Molnár Gábornak (Autoservis Molnár), Juhász Péternek (Besztercebánya megye alelnökének), Máté Tamásnak (Stavomat RS).

               

              Károlyi Katalin

            • Csodaszép eredmények a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóján

            • A magyar nyelv: létem, jövőm és reményem.“ (Nagy László)

              2024. március 22-én került sor a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulójára Tornalján. A kerületi fordulót idén a tornaljai Szabadidőközpont szervezte, s a Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola adott neki otthont.

              Öt diákunk vett részt a versenyen: Mikos Fruzsina Blanka (5.A), Vincze Lilien (II.O), Szabó Réka (IV.O), Fazekas Réka (VI.O) és Kovácsik Valéria (VII.O).

              Örömmel tudatjuk, hogy iskolánkat 4 diákunk képviseli majd a verseny országos döntőjén Kassán.

              A díjazottak:

              3. kategória – Kovácsik Valéria (VII.O) – 1. hely

                                     Fazekas Réka (VI.O) – 2. hely      

              2. kategória – Szabó Réka (IV.O) – 2. hely

              1. kategória - Mikos Fruzsina Blanka (5.A) 3. hely

              Minden résztvevőnek szívből gratulálunk, a dobogósoknak pedig sok sikert kívánunk az országos döntőhöz!

               

            • KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENYEK EREDMÉNYEI

            • Hazánk büszkeségei rajzpályázat

               

              A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány magyarországi és külhoni fiataloknak Hazánk büszkeségei címmel online rajzpályázatot hirdetett.

               

              Kovácsik Valéria, iskolánk VII.O osztályos tanulója a középiskolás korcsoport zsűri által díjazott kategóriájában 3. helyezést ért el.

               

              XXII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny

               

              2024. február 29-én került sor a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából meghirdetett XXII. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny ünnepélyes kiértékelésére.

               

              Kovácsik Valéria a III. kategória 3. témájában szintén 3. helyen végzett. 

               

              Szívből gratulálunk Valikának az eredményekhez!

               

            • Földrajz olimpiász 1.hely

            • Március 13-án rendezték meg a Földrajz olimpiász F kategóriájának járási fordulóját. Iskolánk diákja, Miko Dominik első alkalommal vett részt ezen a versenyen. A szorgalmas felkészülésének köszönhetően 1. helyen végzett. Dominik továbbjutott a kerületi fordulóra, ahol képviselni fogja iskolánkat és járásunkat. 

              Gratulálunk és sikeres felkészülést kívánunk a kerületi fordulóra!

            • Sikerek a matematika versenyeken

            • Elkezdődött a második félév, és ezzel együtt elindult a versenyszezon. A matematika versenyek terén a gyermekeink résztvettek a XXXV. Zrínyi Ilona Matematikaverseny regionális döntőjén. A regionális döntőt február 16-án rendezték meg. Iskolánkat egy kisebb, de annál eredményesebb csapat képviselte. 

              A végső eredményeket március elején Farkas Csizmadia Zsuzsa a területi főszervező közölte a diákjainkkal, és egyben értékelte a versenyt.

              Az eredményeink: 

               - az 5.osztályosok kategóriájában:

                                                         2. hely: Mikos Fruzsina Blanka

                                                         3. hely: Lévay Áron

              - a 6. osztályosok kategóriájában:

                                                         1. hely: Lendvorská Kristina Blanka 

                                                         2. hely: Főző Botond

              - a 9. osztályosok kategóriájában:

                                                         9.hely: Sofranko Áron

               

              A másik nagyon fontos matematikaverseny, amely lezajlott a matematika olimpiász Z5-ös kategóriájának járási fordulója. Ezen a versenyen Mikos Fruzsina Blanka 1.helyen végzett.

              Köszönet Máté Szilvia tanárnőnek, aki a gyerekeinket készítette a versenyekre. 

              Mindenkinek gratulálunk és a következő versenyekhez sikeres felkészülést és jó eredményeket kívánunk!

            • XLVIII. Felvidéki Magyar Matematika Verseny

            • Diákjaink sikeresen szerepeltek A XLVIII. Felvidéki Magyar Matematika Versenyen, amelyet idén a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban rendeztek meg. Iskolánkat négy diák képviselte Máté Kristóf, Bíró Izabella, Kováčik Valéria és Szabó Ádám. A 9. évfolyamban Máté Kristóf az előkelő harmadik helyen végzett, Bíró Izabella pedig a 11. évfolyamban dicséretben részesült.

               

              Diákjainknak gratulálunk!

            • Adó 2% - A TMRG Szülői Szövetségének támogatása

            • Szeretnénk a kedves szülők és iskolabarátok figyelmét felhívni arra, hogy lehetőség van a Tompa Mihály Református Gimnázium Szülői Szövetségének támogatására.  A Szülői Közösség nonprofit szervezetként működik. Két bevételi forrása van: a tagdíjak és az adó 2 százalékából befolyt összeg. A tehetséggondozással és versenyekkel, valamint az egyes iskolai rendezvényekkel, tanfolyamokkal kapcsolatos kiadásokat a tagdíjakból fedezik. Az adó 2 százalékából befolyt összeget az iskola fejlesztésére használják fel. Az elmúlt években segédeszközöket vásároltak és jelentős mértékben járultak hozzá a természettudományi szaktanterem kialakításához.

              A vállalkozók és azok, akiknek egyéb bevételi forrásaik is vannak, az adóbevallással együtt nyilatkozhatnak az adó 2 százalékának felhasználásáról.

              Kérjük, támogassa adója 2 %-ával a Tompa Mihály Református Gimnázium Szülői Szövetségét!

              Az ehhez szükséges nyilatkozat:

              Vyhlasenie2023.pdf

               

              Köszönjük támogatásukat!

            • „Milyen lenne az élet, ha nem lenne elég bátorságunk ahhoz, hogy kipróbáljunk dolgokat?“ Van Gogh

            • Egy festőzseni legendás világába nyertek betekintést iskolánk diákjai egy kis időre, amikor 2024. március 12-én Budapestre látogattak. A Van Gogh-világ egy fény- és hanghatású kiállítás, amely egyedülálló lehetőséget kínál a látogatónak, hogy elmerüljön egy hullámzó napraforgó földön, egy virágos mezőn érezze magát, vagy épp bepillantson a mester hálószobájába.

              Csapatunk egy kis pihenő után az illúziók lenyűgöző világában merült el. Az Illúziók Múzeumában megtapasztaltuk a lehetetlent, készítettünk érdekes és furcsa fotókat. Élményekkel teli napunkat egy kora esti sétával zártuk a Szent István Bazilika és az Országháza környékén.

              A kvarto, kvinto, sexto és a septimo diákjai

            • Poznaj slovenskú reč – járási forduló

            • 2024. március 7-én zajlott a rimaszombati Relax Szabadidőközpontban a Poznaj slovenskú reč elnevezésű verseny járási fordulója.

              Iskolánkat a II. kategóriában Kuzma Markus (III.O) képviselte, aki 1. helyen végzett.

               

              Markusnak szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk a verseny kerületi fordulójához!

            • TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY iskolai forduló

            • I. kategória vers-, próza

              Iskolánkon idén is lezajlott a Tompa Mihály Országos Verseny iskolai fordulója, melyen 16 alsó tagozatos tanuló vett részt.  Ez a  verseny minden évben kiváló lehetőséget nyújt a gyerekeknek tehetségük bemutatására és fejlesztésére és ez idén sem volt másként. Az idei forduló különösen magas színvonalú és izgalmas volt. A szakmai zsűri számára nem volt könnyű feladat a versenyzők előadásának értékelése, azonban hosszas tanácskozás után megszületett az eredmény. Az idei forduló győztesei méltón képviselik majd az iskolánkat a járási fordulón.

              Továbbjutók:

              I.kategória vers

              Juhász Nimród     1.A

              Pósa Izabella        3.A

              Gál Zselyke Léna  3.A

              I.kategória próza

              Kerényi Abigél           3.A

              Vincze Róbert Ákos  1.A

              Gál Csenge Emese   2.A

              Sok sikert kívánunk nekik a további versenyzéshez! Gratulálunk a szép eredményeikért!

              Babús Melindának, Tóth Katalinnak, Plesivcsák Alexandrának köszönjük a felkészítést!

            • SZÉP MAGYAR BESZÉD - járási forduló

            • 2024. február 15-én került megrendezésre a Szép magyar beszéd verseny járási fordulója, ahol iskolánkat 4 tanuló képviselte:

              Hacskó Zsófia (4.A)

              Mikos Fruzsina Blanka (5.A)

              Vincze Lilien (II.O)

              Szabó Réka (IV.O).

              Örömmel tudatjuk, hogy hárman dobogós helyezést értek el e megmérettetésen.

              Az 1.kategóriában Mikos Fruzsina Blanka (5.A) 2. helyen,

              a 2. kategóriában Szabó Réka (IV.O) 1. helyen,

              Vincze Lilien (II.O) pedig 3. helyen végzett.

               

              A lányoknak szívből gratulálunk, a dobogósoknak sok sikert kívánunk a verseny kerületi fordulójához!