A TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS SZAVALÓVERSENY döntőjén a legjobbak mérhették össze tehetségüket. Diákjaink hatalmas munkát fektettek az előkészületekbe és az előadásokba, és ez az eredmény az elhivatottságuk és tehetségük elismerése. Az ezüstsávos minősítés fantasztikus teljesítményt jelent, Pásztor Rebeka, Kerényi Abigél, Zsófi Cynthia és Šesták Anna büszkén tarthatják magukat a verseny sikeres résztvevőinek. Ezen kívül, Mikos Fruzsina Blanka is remekül szerepelt a versenyen, és bronzsávos minősítést ért el. Ez mindenképpen egy kiemelkedő eredmény a számára. Sok sikert kívánunk a jövőbeni versenyekre való felkészüléshez és részvételhez! Büszkék vagyunk Rátok! Köszönjük a felkészítést Mihály Ágnesnek, Babús Melindának, Tóth Katalinnak!
Novinky
Alapiskolás diákjaink a szavalóversenyen
- 2
Újabb arany a népmesemondó versenyen
Újra Gömbszögön került megrendezésre, idén június 5-6-án, a Kárpát-medence legnagyobb népmesemondó versenye. A XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjén iskolánkat két diák képviselte: Radics András /II.O/ és Veréb Fanni /3.G/.
Radics András 3. kategóriában aranysávos besorolást, Veréb Fanni pedig 4. kategóriában ezüstsávos besorozást kapott.
Szeretettel gratulálunk!
A megye legjobbjait értékelték Besztercebányán
„A kemény munka nem garantálja a sikert, de soha nem leszel sikeres, ha nem dolgozol keményen.”
A matematika és fizika tantárgyi olimpiák ünnepélyes értékelésére a FPV UMB Bél Mátyás egyetem előadótermében került sor. A megye legsikeresebb diákjai és felkészítő tanárai a kerületi matematika olimpiai bizottság elnökétől Eva Oravcovától okleveleket vehettek át. Az ünnepélyes díjátadás után doc. RNDr. Zbyněk Kubáček, CSc előadását hallgathatták meg és utána állófogadóson vehettek részt a díjazottak.
Iskolánkat Hizsnyan Bálint képviselte, aki a matematika olimpia A kategóriájában a 4. helyen végzett. Felkészítő tanára Vincze Norbert volt.
Szeretettel gratulálunk!
PETŐFI SÁNDOR ÉS GÖMÖR, NÓGRÁD
PEDAGÓGIAI PROJEKTNAP
A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai idén is részt vettek az SZMPSZ által szervezett pedagógiai projektnapon, melynek ebben az iskolai évben a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola adott otthont 2023. június 9-én.
Iskolánk csapatát a III.O tanulói alkották. Balajthy Levente Tompa Mihály, Máté Barnabás Petőfi Sándor, Vincze Dávid Arany János bőrébe bújt bele a projekt idejére. A csapatot emellett Szabó Réka, Radics Noémi és Forgon Anna Borbála alkotta. A közös munkát Lengyel Katalin tanárnő irányította.
Projektünk címe Baráti beszélgetések volt, melyben a 19. század neves triászának - Petőfi Sándornak, Arany Jánosnak és Tompa Mihálynak - a társalgásába hallgathatott bele a nézőközönség. A tűzrőlpattant Petőfi, a visszafogott Arany és a szerény Tompa újra barangolták Rimaszombat utcáit és a mai irodalom tankönyveket átlapozva büszkén tudatosították, hogy milyen értékes munkásságot hagytak maguk után, hiszen neveiket a magyar irodalom mai napig büszkén őrzi és tanítja az utókornak. Tompa Mihály és Arany János kíváncsian hallgatta Petőfi kalandjait Rimaszombatban, majd a Petőfi és a Tompa szobor láttán elégedettség töltötte el őket, s bár Arany büszke volt két jó barátja szobrára, de felmerült benne a kérdés, hogy vajon az ő szobra hol maradt el. Erre a kérdésre, számos más kérdés mellett, a felkészülés során B. Kovács István gömörológus adott nekünk választ egy nagyon érdekes előadás keretén belül. Emellett a csapat ellátogatott a Gömör-Kishonti Múzeumba is, ahol megtekintette a Petőfi-kiállítást, de születtek illusztrációk is Petőfi Sándor egy-egy verséhez kapcsolódóan és egy vers Petőfi Sándor tiszteletére Szabó Réka tollából.
Szabó Réka: Petőfi emléke
Egy ifju tehetséges férfi,
régen sokat írt.
Most már mindenki kérdi:
Ennyit írni hogyan bírt?
Sok-sok szép verse
van, mit költött.
Az ő szép emléke
biztosan örök.
Verseit még Kínában
is tudják.
Sok iskolában
írják, olvassák, tanítják.
Ő a mi büszkeségünk,
tudjuk jól,
hogy vérét adta értünk,
és eltűnt a frontról.
Magyarok szemében
ő egy nagy ember,
és kiemelkedően
szerepel a történelemben.
Majercsík Mária és Ádám Lilla
1
Lesewurm
A Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola német nyelvű levelezős olvasóversenyt hirdetett három kategóriában a Kárpát-medencében. A verseny célja, hogy népszerűsítse a német nyelven való olvasást, tudatosítsa az idegen nyelven való olvasást. A versenybe bekapcsolódó diákok autentikus szövegeket olvashattak.
Iskolánk diákjai mindhárom kategóriába jelentkeztek. Végül a második és harmadik kategória versenyzői küldték el a feladatsort. A versenybe aktívan bekapcsolódtak.
Kovács Richárd Bence, Csík Fejes Csenge, Károlyi Fruzsina Lea, Fazekas Réka, Széplaky Kristóf (2. kategória), Kovácsik Valéria, Bettes Vivien Andrea, Molnár Sándor (3. kategória).
A második kategóriában 121 résztvevő volt, Csík Fejes Csenge, Károlyi Fruzsina Lea Kovács Richárd Bence, Széplaky Kristóf ezüstsávos besorolást, Fazekas Réka bronzsávos besorolást értek el. A harmadik kategóriában 84 versenyző volt. Diákjaink Bettes Vivien Andrea és Kovácsik Valéria bronzsávos besorolást értek el és Molnár Sándor sikeres megoldó volt.
Az elért eredményekhez gratulálunk.
Sósik Szilárd
ISKOLAI KIRÁNDULÁS - KASSÁRA LÁTOGATTUNK
Ma újra bizonyítottunk, hogy előttünk nincs akadály!
Jöhet szél, eső, mi útra kelünk és élményt gyűjtünk. Ma Kassa városa volt az uticél.
Érkezésünk után elsőként ellátogattunk a Thália Színházba. Ott egy fantasztikus gyerekelőadást néztünk meg. Nagyon jól szórakoztunk, és rengeteget nevettünk.
Ebéd után az állatkertbe vettük az irányt.. Megcsodáltuk a különböző állatokat, tanultunk róluk és csodálatos pillanatokat töltöttünk el a szabadban.
A délután folyamán megtekintettük a Dínóparkot, ahol lenyűgöző dinoszauruszokat és prehisztorikus teremtményeket láthattunk Diákjaink boldogan töltötték az időt, és örömmel osztották meg egymással az élményeiket.
81
Újabb sikerek Robotszumóban
Hajdúböszörményen május 27-én 10. alkalommal rendezték meg a RobotOlimpia robotversenyt. A versenyen különböző számokban – Akadályfutás, Darts, Labirintus, Műlesiklás, Szumó - versenyezhettek az előre elkészített és beprogramozott robotok. Ezen a versenyen már több alkalommal vettünk részt, és mindig komoly ellenfelekkel küzdhettünk meg. Idén 2 ország 23 városának 37 iskolájából összesen 71 csapat nevezett a RobotOlimpia versenyre!
Mi 4 csapattal készültünk a versenyszámokra, és a felkészülés során legjobban a szumóra összpontosítottunk. A csoportkörből aztán a középdöntőbe 4 csapatunkból 3 be is került. A legjobbak közé 2 csapatunk került.
A döntőben a második helyet a Kimi 2.0 csapatunk – Valacsay Flórián, Jeney Csaba érték el. Az Armageddon csapatunk – Ibos Zsombor, Kovács Richárd Bence felállításban a remek 4. helyet érte el, és végül a megosztott 6. helyen a Null csapatunk – Valent Ádám, Főző Botond zárt.
A másik szám, amelyet nagyon vártunk a Darts volt, amelyben a REA csapatunk – Miko Dominik, Sebők Ákos a megosztott 4. helyet szerezte meg (megj.:csak egy hajszálon múlott a dobogó).
Az eredményekhez gratulálunk, a következő versenyekre jó felkészülést kívánunk!
A Hajdúböszörményi városi tv riportja ezen a linken tekinthető meg:
Május 20. ‐ A méhek világnapja
Ebből az alkalomból az elsős és másodikos napközis csoporthoz Boholy János méhészt hívtuk meg, aki a méhek leírhatatlan fontosságára és megóvására hívta fel a gyerekek figyelmét. Előadásával bevezetett minket a mézkészítés rejtelmeibe és bemutatta annak eszközeit.
A gyerekeknek lehetőségük volt felpróbálni a védőöltözetet és megtanulták azt is, hogyan kell védekezni méhtámadás esetén.
A bemutató a János bácsi által készített aranylóan csillogó méz kóstolásával zárult, aki búcsúzóul arra kérte a gyerekeket, hogy szeressék és tiszteljék a méheket, mert a megélhetésünket biztosítják.
27
PETŐFI LEGENDÁS BARÁTSÁGAI
A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum helyszínén személyesen tanúi lehettünk a költő, Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Kerényi Károly legendás hármas kapcsolatát bemutató tárlatvezetésnek mely a Petőfi körút 200 egyik állomása.
A tárlatvezetőnk, Kerényi Éva, történész, izgalmas történetekkel és érdekes információkkal szolgált a három költő barátságáról. Petőfi Sándor, aki maga is a Felvidékről származott, rendkívül közel állt a felvidéki kultúrához és a helyi költészet iránt érdeklődött. Tompa Mihály és Kerényi Károly, szintén híres költők, akik a Felvidéken éltek, szoros barátságot ápoltak Petőfi Sándorral.
A tárlaton keresztül megismerhettük a költők levelezéseit, verseit és közös munkáit. Kiderült, hogy Petőfi és Tompa rendszeresen leveleztek egymással, közösen írtak verseket és támogatták egymás munkásságát. Kerényi Károly pedig szintén fontos szerepet játszott ebben a barátságban, ő volt az összekötő személy a két költő között.
A tárlatvezetés során felfedezhettük azokat a helyszíneket és emlékeket is, amelyek Petőfi és barátai számára fontosak voltak. Meglátogattuk a költők szülőházait, azokat a helyeket, ahol gyakran találkoztak és alkottak. Ezáltal közelebb kerülhettünk ahhoz a világhoz, amelyben ezek a nagyszerű költők élték mindennapjaikat. Végezetül pedig a nagy költői triász barátságával zárul a tárlat, és a figyelem a Múzeum előtti térre helyződik, amely jó eséllyel a Kárpát-medence első és egyedüli helyszíne lehet, ahol Petőfi, Tompa és Arany egész alakos szobrot kaphat.
Összességében nagyon inspiráló és izgalmas volt ez a tárlatvezetés. Reméljük, hogy ez a tapasztalat tovább erősíti bennünk a költészet iránti szeretetet és érdeklődést!
Köszönjük a Gömör-Kishonti Múzeumnak és a Petőfi körút 200 szervezőinek, hogy lehetővé tették számunkra ezt a felejthetetlen élményt!
8
MADARAK ÉS FÁK VILÁGNAPJA - SÓLYMÁSZAT
Természetjáró kirándulásukon a Református Alapiskola tanulói Mezőtelkesen a sólymászoknál vettek részt, hogy megünnepeljék a madarak és fák világnapját, megismerjék a ragadozó madarak életét és a környezetüket.
A diákok először egy rövid előadást hallgattak meg a sólymászatról és az éppen védett vagy veszélyeztetett ragadozó madarakról, valamint azok életmódjáról. A diákok továbbá megtanulták, hogy a ragadozó madarak nagyon fontos szerepet játszanak az ökoszisztémában, és hogyan lehet megvédeni őket és az élővilágot.
A kirándulás sikeres volt, és az iskolások számára izgalmas és tanulságos élményt jelentett.
74
Alapiskolás diákjaink erdei iskolában jártak
- 138
Május első hetében erdei iskolában jártak a 3.A, 3.B és 4.A tanulói. Selmecbánya mellett, Bacsófalván (Počúvadlo) töltöttek el 5 napot. A szállás remek volt és sok programot biztosítottak diákjainknak.
Hétfőn sólymászaton és sétán vettek részt.
Kedden egy nagyobb túrát tettek, majd délután trikót festettek a csütörtöki diszkóra, este pedig lufiverseny volt.
Szerdán meglátogatták a selmecbányai bányamúzeumot, majd pizzáztak egy jót és megnézték a várost. Este kincsvadászattal fárasztották ki magukat a gyerekek.
Csütörtök délelőtt a Szent Antal kastély varázsolta el őket, délután pedig korongoztak, karkötőt készítettek és aranyat mostak. Este egy fergeteges diszkóval búcsúztak az animátorok.
Pénteken indulás előtt még egy kis sportversenyen is részt vettek a diákok.
Nagyon jól érezték magukat, rengeteg felejthetetlen élménnyel tértek haza!
Győzelem a RoboSum versenyen
Pénteken, április 28.-án rendezték meg a RoboSum versenyt, immár kilencedik alkalommal. A versenyen két csapattal vettünk részt. Az Armageddon csapatunk - Ibos Zsombor és Kovács Richárd Bence - az 1.helyen végzett, a Kimi 2.0 csapatunk - Valent Ádám és Valacsay Flórián - az 5. helyen végzett.
A szép eredményekhez szívből gratulálunk! A következő versenyekhez sok sikert kívánunk!
A versenyről többet a ma7 oldalon olvashat, ezen a linken.
Beszámoló a Nemzetközi Magyar Matematrikaversenyről
XXIX. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny Miskolcon
A pandémia miatt három év szünet után került újra megrendezésre a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny április 19-23. között. Az eseményen a matematikát magas szinten művelő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, bánsági, délvidéki és anyaországi középiskolás tanulók és tanáraik találkoznak. Négy napra közel 300 matematikát szerető diák és őket kísérő tanár érkezett Miskolcra. A versenyzés mellett bepillantást nyerhettünk a Miskolci Egyetem képzési rendjébe, megismerkedhettünk a város történelmi és kulturális gazdaságával, megtekinthettük a Miskolci Nemzeti Színház Henrik Ibsen: Babaház című előadását. A szervezők jóvoltából számos érdekes programon vehettek részt diákjaink. A verseny utáni fáradalmainkat a Miskolci Barlangfürdőben pihenhettük ki. Szombaton pedig megismerkedhettünk a vármegye természeti-történelmi értékeivel. Az esemény elérte célját, ami a tehetséggondozás, magyarságtudat erősítése, a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos tapasztalatcsere, a szakmai és emberi kapcsolatok erősítése volt.
A Tompa Mihály Református Gimnáziumot Hizsnyan Bálint és Maksi Samuel Richárd képviselte. Nagyon büszke vagyok rájuk, matematikai eredményeikkel a felvidéki csapat tagjaként képviselték régiónkat. Gratulálunk a díjazottaknak és a dicséretben részesülőknek, s minden diáknak, aki részt vett a versenyen és a felkészítő tanáraiknak.
Szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, a Földes Ferenc Gimnázium tanári csapatának, a Miskolci Egyetem vezetőségének, Veres Pálnak, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének, akik nélkül a rendezvény nem valósulhatott volna meg.
Tisztelettel:
Vincze Norbert
Felvidéki régió
Sikerek az EGYHÁZMEGYEI BIBLIAISMERETI versenyen - TMRG
2023.április 22-én rendezte a Gömöri Református Egyházmegye az idei bibliaismereti versenyt, melynek témája Dávid, Izrael királya volt.
Református Oktátási Központunkból 9 csapat készült lelkesen. Kettő a Gólyavár óvodából, négy a Református Alapiskolából és három pedig a Tompa Mihály Református Gimnáziumból.
A TMRG egyik csapata a 2. kategóriában a legjobbaknak kijáró nagyaranyat (Boholy Hanna, Kovács Panni Zselyke, Miko Fruzsina) érdemelte ki, intézményünk másik csapata (Bán Lilien, Miko Dominik, Lendvorská Blanka, Radics Zsuzsanna) is méltón helyt állt.
A 3. kategóriában a TMRG mindkét csapata aranysávos lett, közülük az egyik nagyarany. (Nagyaranyosok: Hencz Bálint Péter, Molnár Emese, Nagy Valentina. Aranysávosok: Gay Fanni; Molnár Sándor, Radics Noémi és Vargha Balázs Krisztián)
Hálásak vagyunk Istennek, amiért megáldotta az Igével való foglalkozásunkat.
Hálásak vagyunk mindazoknak, akik a versenyt előkészítették, a versenyfeladatokat kigondolták, és levezették.
Hálásan köszönjük az alkalmon szolgáló, javarészt diákjainkból álló dicsőítő zenekar lelkes szolgálatát is! (Ferencz Zsolt, Molnár Sándor, Radics Noémi, Szabó Réka) Az Úristen áldja további munkájukat is!
Soli Deo Gloria!
5
Díjkiosztó Gyulán
„Mert a matematika lényege a kreativitás: nem beszélni kell róla, csinálni kell!” Bencze Gyula
A XXVI. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny és a XIV. Békés Megyei Középiskolai Matematikaverseny eredményhirdetésére és díjátadására 2023. április 15-én került sor GYSZC Harruckern János Technikum dísztermében. A megnyitón Czeglédiné Szappanos Anita igazgató és Dr. Molnár István egyetemi docens üdvözölte az egybegyűlteket. A szakmai előadások után, Dr. Hajnal Péter egyetemi docens Legyünk igazságosak és Herczeg Viktória A gyermek, aki voltál, mindig ott él benned, került sor a díjátadóra. A két versenyen összesen 423 tanuló vett részt és versenyzett, s három kategóriában versenyeztek. A Békés megyei diákokon kívül határon túli iskolák is bekapcsolódtak a versenybe, többek között Vajdaságból, Felvidékről, Partiumból és Kárpátaljáról. A Tompa Mihály Református Gimnázium két diákja, név szerint Makši Samuel Richárd és Hizsnyan Bálint kiemelkedő eredményt értek el a matematikai megmérettetésen.
Makši Samuel Richárd a XIV. Békés Megyei Középiskolai Matematikaverseny 3. díjasa lett és a XXVI. Hajnal Imre Matematika Tesztversenyen dicséretben részesült.
Hizsnyan Bálint pedig a XXVI. Hajnal Imre Matematika Tesztversenyen dicséretben részesült.
Vincze Norbert pedig eredményes felkészítő pedagógusdíját vehette át a szervezőktől.
A díjazottak értékes tárgyi ajándékokban részesültek és belépőket a várba, az Almásy kastélyba, az Erkel Ferenc Emlékházba és a Gyógyfürdőbe.
Gratulálunk a díjazottainknak!
Nagyheti CSENDESNAPok a Rimaszombati Református Oktatási Központban
Virágvasárnappal idén is elkezdődött a nagyhét, melynek eseményei a keresztyén hit meghatározó elemei. Erre szerettünk volna ráerősíteni a különböző hit-foglalkozásokon a Gólyavár óvodában, a református alapiskolában és a Tompa Mihály Református Gimnáziumban is.
A Gólyavárban hétfőn és kedden mélyültünk bele a virágvasárnak és az áldozócsütörtök üzenetébe.
Az alapiskolában szerdán reggel, Nt. Gebe László nagybalogi lelkipásztor-hitoktató hirdette a nagyhét és a húsvét örömhírét legkisebb tanulóinknak.
A Tompa Mihály Református Gimnázium diákságának és tanári karának ugyancsak szerdán nyílt lehetősége az elcsendesedésre.
A harmadik óra már csendesóra volt, amelyen az osztályfőnökök vezetésével, csoportokban dolgozhatta fel a diákság a virágvasárnap, a nagycsütörtök, a nagypéntek és húsvét eseményeit. Az 5A a 6A és a primósok csoportjai, egymás felé dramatizálva adták elő a történeteket. A 7A, a szekundó, a terció és a kvartó csoportjai, plakátokat készítettek a témában, majd bemutatták azt osztálytársaiknak. A felsősök csoportjai verset, újságcikket írtak, majd kvíz formájában mérhették össze ismereteiket.
10,30-tól kezdődött az ünnepre kibocsátó istentisztelet a tornateremben. Az istentiszteleten Nt. Molnár Árpád, Szepsi református lelkipásztora, valamint Mag Tamás a rimaszombati római katolikus gyülekezet káplánja hirdették az Igét. Az alkalmon mindkét felekezethez tartozók a saját felekezetük liturgiája szerint, magukhoz vehették a szent jegyeket.
Az istentisztelet után, Molnárné Pelle Beáta igazgatónő áldott ünnepet, jó feltöltődést, kellemes szünetet kívánva bocsátotta haza a gondjaira bízott közösséget.
7
Kémiai olimpia járási forduló
2023. március 30.-án zajlott a Kémiai olimpia járási fordulója. A verseny elméleti és gyakorlati részből állt. Nagy örömünkre Hanyus Anna 3.helyezést ért el, Valacsay Flórián sikeres megoldóként a 4.helyen végzett. Diákjainknak szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Köszönjük a felkészítő tanárnak Tinta Vandának.
Sikerek a Pitagorasz matematikaverseny járási fordulóján
2023. március 20.-án és 21.-én rendezték meg a Pitagorasz matematikaverseny P3, P4, P5, P6, P7, P8 járási fordulóját. A verseny a gyorsan és logikusan gondolkodó tanulók megmérettetése. A 60 perces versenyben az a tanuló lehet eredményes, aki a feladatsor 15 feladata közül legalább tízet jól kiszámol, azaz a feladatokra legalább 10 pontot szerez. Ebben az esetben minden megspórolt 4 percre újabb pontot kap. Ebből adódik össze a végső pontszám.
Az iskolánkat több diák képviselte a versenyen, és nagyon szép eredmények születtek:
P3 kategória: 1.hely: Szarvas Lázár József
2.hely: Válent Gábor
P5 kategória: 1.hely: Főző Botond
P6 kategória: 2.hely: Boholy Hanna
Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!
A többiek eredménye a rimaszombati CVČ Relax oldalán található.
XXXIV. ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a háromfordulós (iskolai, területi, országos) Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A verseny célja: Elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni. Lehetőséget biztosítanak arra, hogy az iskolák 2-12. osztályos tanulói összemérhessék matematikai tudásukat.
A mi iskolánk a hagyományaihoz híven idén is bekapcsolódott a versenybe. A területi forduló 2023. február 17.-én volt megrendezve. A forduló eredményeit Farkas Csizmadia Zsuzsa, a területi verseny főszervezője értékelte.
Iskolánk diákjai a versenyen nagyon sikeresen szerepeltek:
3.osztályosok kategóriájában: 1.hely: Válent Gábor,
3. hely: Szabó Márton,
4.osztályosok kategóriájában: 3.hely: Mikos Fruzsina Blanka,
6.hely: Dudás Ákos,
5.osztályosok kategóriájában: 2.hely: Főző Botond,
4.hely: Lendvorsky Krisztina Blanka,
7.hely: Máté Tamás Bence,
6.osztályosok kategóriájában: 2.hely: Boholy Hanna,
7.osztályosok kategóriájában: 3.hely: Kovács Máté Szabolcs,
8.osztályosok kategóriájában: 3.hely: Boros Emese,
Gimnázium 1.évfolyamának kategóriájában:
3.hely: Széplaky Kristóf,
5.hely: Vargha Balázs Krisztián,
6.hely: Valent Ádám,
8.hely: Ibos Zsombor,
Gimnázium 2.évfolyamának kategóriájában:
3.hely: Kovácsik Valéria
Gimnázium 3.évfolyamának kategóriájában:
1.hely: Csúsz Réka
Gimnázium 4.évfolyamának kategóriájában:
1.hely: Makši Samuel Richard.
Iskolánkat az országos fordulón Makši Samuel Richard fogja képviselni.
A felkészítő tanároknak – Tóth Katalinnak, Máté Szilviának és Vincze Norbertnek és a szép eredményeket elért diákoknak szívből gratulálunk!
5
Találkozások
A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya titkársága szervezésében került megrendezésre 2023. március 9-én a XXX. Tompa Mihály Országos Verseny járási fordulója a rimaszombati VMK-ban. Povinszky Elvira megnyitójában adott hangot a mindannyiunkban megfogalmazódott gondolatnak, milyen öröm újra találkozni a versenyzőkkel, a zsűri tagjaival, a felkészítő pedagógusokkal, hisz napra pontosan három év telt el az utolsó járási forduló óta.
Iskolánkat, a Református Oktatási Központot az iskolai forduló legjobbjai képviselték, a megrendezésre került összes kategóriában, a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Mindannyiukra büszkék vagyunk, hisz a találkozások szavakkal, művekkel, költőkkel és írókkal, hangsúllyal és hanglejtéssel, szereppel és beleéléssel ekkora kihagyás után talán még komolyabb felkészülést, még fokozottabb összpontosítást követelt meg tőlük.
Akik iskolánkat képviselték, s az elért eredmények:
VERS
I. kategória:
Pásztor Rebeka (3.B)- aranysáv
Šesták Anna (3.B)- aranysáv
Pósa Izabella (2.A)- ezüstsáv
II. kategória:
Csízi Dorina (5.A osztály) - bronzsáv
Palcso Kinga (4.A osztály) - bronzsáv
Végh Máté Szabolcs (I.O osztály) – aranysáv
III. kategória:
Czégény Zsófia (II.O osztály) - ezüstsáv
Podracky Lelle Kinga ( II.O osztály) - ezüstsáv
Radics Noémi (III.O osztály) – ezüstsáv
IV.kategória:
Deme Mátyás – ezüstsáv
PRÓZA
I. kategória:
Kerényi Abigél (2.A) - aranysáv
Zsófi Cynthia (3.B) - aranysáv
Nagy-Pál Melinda (3.A) - bronzsáv
II.kategória:
Mikos Fruzsina Blanka (4.A osztály) - aranysáv
Vincze Lilien (I.O osztály) – ezüstsáv
III.kategória:
Szabó Réka (III.O osztály) - aranysáv
Radics András (II.O osztály) – aranysáv
IV. kategória:
Nagy Máté Botond (1.G osztály) – aranysáv
A következő megmérettetésen, az országos elődöntőn Ipolyszécsénkén iskolánkat Pásztor Rebeka, Šesták Anna, Kerényi Abigél, Zsófi Cynthia, Mikos Fruzsina Blanka, Végh Máté Szabolcs, Szabó Réka, Radics András és Nagy Máté Botond képviseli majd.
Minden résztvevőnek gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk!