Virágvasárnappal idén is elkezdődött a nagyhét, melynek eseményei a keresztyén hit meghatározó elemei. Erre szerettünk volna ráerősíteni a különböző hit-foglalkozásokon a Gólyavár óvodában, a református alapiskolában és a Tompa Mihály Református Gimnáziumban is.
A Gólyavárban hétfőn és kedden mélyültünk bele a virágvasárnak és az áldozócsütörtök üzenetébe.
Az alapiskolában szerdán reggel, Nt. Gebe László nagybalogi lelkipásztor-hitoktató hirdette a nagyhét és a húsvét örömhírét legkisebb tanulóinknak.
A Tompa Mihály Református Gimnázium diákságának és tanári karának ugyancsak szerdán nyílt lehetősége az elcsendesedésre.
A harmadik óra már csendesóra volt, amelyen az osztályfőnökök vezetésével, csoportokban dolgozhatta fel a diákság a virágvasárnap, a nagycsütörtök, a nagypéntek és húsvét eseményeit. Az 5A a 6A és a primósok csoportjai, egymás felé dramatizálva adták elő a történeteket. A 7A, a szekundó, a terció és a kvartó csoportjai, plakátokat készítettek a témában, majd bemutatták azt osztálytársaiknak. A felsősök csoportjai verset, újságcikket írtak, majd kvíz formájában mérhették össze ismereteiket.
10,30-tól kezdődött az ünnepre kibocsátó istentisztelet a tornateremben. Az istentiszteleten Nt. Molnár Árpád, Szepsi református lelkipásztora, valamint Mag Tamás a rimaszombati római katolikus gyülekezet káplánja hirdették az Igét. Az alkalmon mindkét felekezethez tartozók a saját felekezetük liturgiája szerint, magukhoz vehették a szent jegyeket.
Az istentisztelet után, Molnárné Pelle Beáta igazgatónő áldott ünnepet, jó feltöltődést, kellemes szünetet kívánva bocsátotta haza a gondjaira bízott közösséget.