• Novinky

  • Novinky

            • TOLKIEN LEVELEZŐ VERSENY

            • Örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy iskolánk diákjai első alkalommal kapcsolódtak be a 19. alkalommal megrendezésre kerülő Tolkien Levelező Versenynek dúnadán kategóriájába. Az elődöntők levelezős formában zajlottak, öt fordulóból álltak, amelyeken mindig 6 feladatot kellett a csapatoknak megoldani. Egy forduló hat feladatból állt,  négy a könyvek ismeretére épült, kettő pedig a csapatok kreativitását tette próbára.

               A verseny témája Tolkien: Hobbit, a Gyűrűk Ura és a Szilmarilok c. regényei voltak. Csapatunk a TOMPA TÜNDÉI nevet viselte, tagjai: Czikora Boglárka(II.G), Odler Krisztián (VI.O) és Vargha Balázs Krisztián(III.G). Az elődöntők során a második helyen végeztek, így bejutottak a döntőbe.

              2025. május 11-én került sor a döntőre, amelyet a budapesti Országos Idegennyelvű Könyvtárban rendeztek meg. Itt egy 7 órán át ívelő, szoros küzdelemben 2. helyen végzett  és felejthetetlen élményeket szerzett gimnáziumunk csapata.

               

              TOMPA TÜNDÉINEK SZERETETTEL GRATULÁLUNK!

            • Szívből szólt a köszöntés – Anyák napja iskolánkon

            • Az anyák napi ünnepség méltó alkalom volt arra, hogy szívünk legmélyéről mondjuk ki: köszönjük.
              Köszönjük az áldozatot, a gondoskodást, a türelmet, és a feltétel nélküli szeretetet – mindazt, amit csak egy édesanya tud adni. Ők azok, akik nap mint nap csendesen, de rendíthetetlenül állnak mellettünk, szeretetük láthatatlan, mégis megtartó erőként ölel körül minket.

              Őszintén reméljük, hogy ünnepi műsorunkkal sikerült szívükbe egy kis örömet, meghatottságot és szeretetet csempésznünk – apró viszonzásként mindazért, amit életük minden napján értünk tesznek.

              E gondolatokkal kívánunk minden édesanyának és nagymamának boldog anyák napját, és azt, hogy ne csak ezen az ünnepen, hanem az év minden napján érezzék, mennyire pótolhatatlanok és szeretettek.

              Mert valóban:

              „Nem lehet az Isten egyszerre az összes helyen, és nem foghat egyszerre minden kezet. Meg tudod, azért néha Ő is vágyik csöndre, ezért teremtette az anyákat a Földre.” 

               

               

               

            • Szép eredmény

            • Április közepén rendezték meg Besztercebányán a Földrajz olimpiász F kategóriájának kerületi fordulóját. Járásunkat 2 diák képviselte és 33-an mérték össze tudásukat. Miko Dominik iskolánk tanulója 11.helyen végzett. 

              Gratulálunk neki is és a felkészítő tanárnőjének, Máté Szilvia tanárnőnek is.

            • Sikereink a Biológia Olimpián!

            • A Biológia Olimpia D kategóriájának járási fordulójára április végén került sor, amelyen Mikos Fruzsina Blanka 2. helyen végzett - csupán fél ponttal előzte meg az első helyezett. Pásztor Rebeka és Sebők Ákos szintén sikeres megoldókként végeztek.

              Diákjainknak nagy szeretettel gratulálunk!

            • Csapatmunka, küzdelem, élmények!

            •  

              Április 29-én került sor a 26. alkalommal megrendezésre kerűlő McDonald's Kupa megyei fordulójára Besztercebányán, ahol 12 csapat mérkőzött meg egymással.

              Élményekkel gazdagodva tértünk haza erről a színvonalas eseményről, ahol csapatunk lelkesedéssel, sportszerűséggel és igazi küzdőszellemmel játszott.

              Minden mérkőzésen tisztességgel helytálltunk, és rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak – játékosként és csapatként egyaránt. Csapatunk tagjai:

              Molnár Gábor 3.A

              Teo Dušan Urban 3.A

              Albert Tibor 3.A

              Baláž Ádám László 3.A

              Tóth Máté 3.A

              Alabán Gábor 4.A

              Szűcs Hunor 4.A

              Patai Gábor 4.A

              Mag Boglárka 3.A

              Dávid Emma 4.A

              Köszönjük a szervezőknek a remek lebonyolítást, a szurkolóknak a támogatást, és minden csapattagnak a kitartó munkát és példaértékű hozzáállást!

              Szép volt, fiúk! Szép volt, lányok!

            • Irány a katedra döntő

            • Április 16-án zajlottak a Katedra Matematikaverseny országos elődöntői. Az egyik elődöntőnek iskolánk a Tompa Mihály Református Gimnázium adott otthont.

              Az elődöntőbe iskolánkat a következő tanulók képviselték: Szarvas Lázár József, Válent Gábor és Dieneš Róbert 5.osztály, Főző Botond, Lendvorská Krisztina Blanka II.O.

              A döntőbe jutott diákjaink:

               5.osztály:  Szarvas Lázár József, Válent Gábor 

               7.osztály: Főző Botond

               9.osztály:  elődöntő nélkül Árvai Noel Dániel, Gál Máté és Kuzma Markus  - IV.O-sok

               

                              Diákjainknak és a felkészítő tanáraiknak Máté Szilviának és Vincze Norbertnak szívből gratulálunk.

            • Csodaszép eredmények a XXXII. TOMPA MIHÁLY ORSZÁGOS VERSENY döntőjén

            • Nagy örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy iskolánk diákjai gyönyörű eredményekkel tértek haza a XXXII. Tompa Mihály Országos Verseny döntőjéről, Érsekújvárról, ahol az ország legjobb szavalói között bizonyították tehetségüket!

              Eredmények:

              Radics András (IV. O) – aranysávos minősítés, országos 3. hely

              Deme Máté (I. O) – ezüstsávos minősítés és a Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző különdíja

               

              Kerényi Abigél (4a) – ezüstsávos minősítés

               

              Diákjainknak szívből gratulálunk az eredményekhez, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

            • Kosárlabda-bajnokság Tornalján

            • Április 23-án folytatódott a barátságos kosárlabda-bajnokság Tornalján. A fiúk mellett a lányok is összemérték tudásukat. A fiaink szoros küzdelemben 15-20-ra alul maradtak a Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóival szemben. A lányok komoly küzdelmeket vívtak a hazaik és a bátkai alapiskola lányai ellen. Sajnos nekik sem sikeredett nyerniük. 

              A bajnokság ősszel folytatódik tovább. Reméljük sikeredett hagyományt teremtenünk...

            • MATEMATIKA OLIMPIA

            • Iskolánk prímós diákja, Lévay Áron a Z6 kategóriában első helyen végzett. Sikeres megoldóként végzett és méltón képviselte iskolánkat Z7-es kategóriában Főző Botond , Z8-as kategóriában pedig Boholy Hanna.

              Z6: Lévay Áron 1. hely

              Z7: Főző Botond 4. hely

              Z8: Boholy Hanna 4. hely

               

              Versenyzőinknek és Máté Szilvia tanárnőnek köszönjük kitartó munkájukat!

            • Sikeres szereplés a Kenguru matematika versenyen

            • A Matematikai Tehetségekért Alapítvány a 2024/2025-ös tanévben is megrendezte a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. A versenyt közel 100 országban azonos időpontban rendezik. A rendezők mottója: ”Legyen ez a 75 perc a matematika ünnepe szerte a világon!”

              A felvidéki eredményeink:

              Alapiskola

              5. évfolyam: Válent Gábor 10. hely

              7. évfolyam: Boholy Hanna 17. hely

              Középiskolás kategóriában

              Sofranko Áron 16. hely

              Diákjainknak és Máté Szilvia, Vincze Norbert felkészítő pedagógusainknak gratulálunk.

            • A Pitagorasz matematika verseny járási fordulója

            • A gyors és pontos észjárás versenye a Pitagorasz matematika verseny. Az iskolai fordulón sikeresen szerepelt tanulóink a járási fordulóban mérettették meg magukat.

              Eredményes megoldók lettek:

              P4 kategória:         Együd Alexander 2. hely

              Sikeres megoldók: Patai Gábor, Csavnyicky Endre, Balázs Noémi, Kecső Colin.

              P5 kategória:        Válent Gábor 1.hely

              P7 kategória:       Főző Botond 1.hely

               

              A járási fordulóba jutottak Lázár József Szarvas, Herényi Hanga és Lendvorská Blanka Krisztina.

               

              Diákjainknak és felkészítő tanáraiknak, Babus Melindának és Máté Szilviának gratulálunk.

               

            • Dobré slovo - Jó szó

            • Góbis Sára és Végh Máté Szabolcs (III.O) ma a Dobré slovo - Jó szó elnevezésű vers-és prózamondó verseny kerületi fordulóján 1. helyen végzett saját kategóriájában. Szívből gratulálunk mindkettőjüknek , és sok sikert kívánunk a komáromi országos fordulóhoz!

            • Sikeres szereplés a magyarországi versenyeken

            • A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium, a GYSZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium a MTA SZAB Békés Megyei Testülete Matematika Tudományos Műhelye 2025. április 12-én rendezte meg a XXVIII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny és a XVI. Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaverseny záró rendezvényét, a Hajnal Imre Matematika Módszertani Nap és Díjátadó programját a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban.

              A november 28-i és a január 20-i két versenyen közel 1000 dolgozat született, és teljes lett az ötágú síp, hiszen a Békés vármegyei, a Szeged-Csanád vármegyei, a Heves vármegyei diákok mellett versenyeztek Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Partiumból is.

              A módszertani nap keretében a legeredményesebb tanulók és felkészítő pedagógusaik elismerő okleveleket és könyvjutalmat vehettek át.

              XVI. Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaversenyen dicséretben részesült:

              9. évfolyam: Máté Barnabás

              10.évfolyam: Mišurák Balázs, Sofranko Áron

              A következő tanulók részesültek elismerésben a XXVIII. Hajnal Imre Matematika tesztverseny:

              Dicséretben részesültek:

              9. évfolyam: Máté Barnabás

              10. évfolyam: Mišurák Balázs, Sofranko Áron

              12. évfolyam: Kovácsik Valéria, Bíró Izabella dicséret

               

              Gratulálunk a sikeres versenyzőknek és felkészítő pedagógusaiknak Főző Zsoltnak és Vincze Norbertnak!

            • Visszatértünk

            • Immár 19. alkalommal rendezték meg április 4-én a Robotikai Napot Trencsénben. Hosszú idő után az Armageddon csapattal - Valacsay Flórián, Ibos Zsombor, Valent Ádám szokásos összeállításban -  vettünk részt ezen a színvonalas versenyen (megj.:jó pár évvel ezelőtt - annak idején még a Valacsay Levente, Babik Ákos, Herczeg Kristóf alkotta - Kimi csapattal vettünk részt rajta). 

              Két kategóriában indultunk - a Follower Easy>16 és a Follower Hard>16.  Végül a  Follower Easy kategóriában a 21. helyen végeztünk 49 csapatból. Az eredmény erejét mutatja, hogy az elkészített robotunk saját fejlesztés(Lego alkatrész nélküli). A fiaink sokat dolgoztak rajta, amíg eljutottak eddig a pontig. 

            • "Költészet szárnyán – Emlékhét József Attila tiszteletére"

            • .....Kertész leszek, fát nevelek,

              kelő nappal én is kelek.......

              A Magyar Költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik.

              Iskolánk tanulói projekthét keretén belül emlékeztek meg a költő születésnapjáról.

              Nemcsak József Attila, hanem más költők verskötetei is előkerültek.

              A hét folyamán volt: versíràs, szófelhő szerkesztés, képvers-kaligram készítése, egyéni és közös versmondàs, illusztráció készítése, megzenésített versek tanulása és hallgatása.

              A tartalmas hetet egy közös versmondással és kiállítással zártuk.

            • Diákjaink az élmezőnyben

            • Megérkeztek a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny hivatalos eredményei.

              A népes mezőnyben több tanulónk is nagyon előkelő helyen végzett a ranglista első negyedében.

              Említsük meg név szerint is a sikeres tanulókat.

              2.évfolyam: Jónás Gréta 10. /203, Boholy Zoltán 20. /203, Mihály Bence 25. /203

              3.évfolyam: Molnár Gábor 19. /180,

              4.évfolyam: Baláž Noémi 7. /190, Lévay Albert 14. /190

              Minden versenyzőnek szívből gratulálunk a szép eredményhez!

              Kívánjuk,hogy a matematika iránti lelkesedésetek a továbbiakban is megmaradjon !

            • GYŐZELEM!!!

            • Iskolánk alsó tagozatos focicsapata megnyerte a 26. McDonald’s Kupa rimaszombati fordulóját és ezzel abszolút győztesként zárták a tornát! Négy másik iskola csapatát utasították maguk mögé.  

              Góllövőink:

              Urban Teo Dušan – 8 gól

              Molnár Gábor – 6 gól

              Együd Sándor – 4 gól

              Albert Tibor – 3 gól

              Patai Gábor – 2 gól

              Külön dicséret illeti lányainkat: Dávid Emma, Mag Boglárka

              A hátvédsor, kapusaink is kiválóan teljesítettek.

              Fantasztikus csapatmunka, kitartás és küzdelem eredménye ez a siker! 

              Gratulálunk az egész csapatnak, és sok sikert kívánunk a következő fordulóhoz!

              Nagyon büszkék vagyunk Rájuk!

               

               

               

               

            • Újra a dobogón!

            • Az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Petőfi Irodalmi Múzeum 2025. április 4-én rendezte meg XI. alkalommal az „Anyanyelvi játékok, játékos anyanyelv” elnevezésű vetélkedőjének döntőjét Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeumában.

               

              A versenyen iskolánkat a VI.O / II. G osztály képviselte, ahol Czikora Boglárka, Máté Borka, Mišurák Balázs és Sofranko Áron a 3. helyet szerezték meg.

               

              Szívből gratulálunk ehhez a szép eredményhez!

               

            • OLVASNI JÓ! országos irodalmi vetélkedő

            • 2025. április 4-én került megrendezésre az Olvasni jó! országos irodalmi vetélkedő a rimaszombati Csillagházban. Az irodalmi vetélkedő az SZMPSZ szervezésében, a Rimaszombati RPK és a Tompa Mihály Református Gimnázium társszervezésében valósult meg.

              Idén Wéber Anikó: Gondolatolvasó című regényéből készültek a fiatalok. Az elődöntőben 19 csapat mérte össze erejét, akik közül 11 csapat jutott tovább a döntőbe.

               

              Iskolánk HÁROM GRÁCIA csapata – BOHOLY HANNA (III.O), GEBE RÉKA (IV.O) és VINCZE LILIEN (III.O) – 2. helyen végzett a vetélkedőn.

               

              A lányoknak szívből gratulálunk az elért eredményhez, nagyon büszkék vagyunk Rájuk!

               

              Feledy Tímea és Majercsík Mária

            • 2025-ben is olvastunk!

            • 5. alkalommal került megrendezésre iskolánkon a Márciusi Könyvhét elnevezésű akció kapcsán az iskolánk OLVASNI JÓ! c. versenye.

              A gimnázium felső tagozatának témája Holly Jackson: Öt túlélő c. regénye volt, amelyet a diákok szavazása alapján választottunk.

              A könyvhét első napján a csapatoknak riportot kellett írniuk egy megadott személlyel, a feladatot néhány megszabott kifejezéssel nehezítettük. A keddi feladat egy novella írása volt, amely a regény végén megjelenő levélre válaszolt, ahhoz kapcsolódott. Szerdán pedig egy vetélkedővel zártuk le a heti munkát.

              A versenyen hat csapat vett részt, akik 5 osztályt és a tanári kart képviselték: a kvarto osztály (+9.A), a kvinto osztály (+I.G), a sexto osztály (+II.G), a septimo osztály (+ III.G), az oktavo osztály (+IV-G) és a tanárok: Ádám Lilla, Majercsík Mária, Tinta Vanda és Sebők Attila.

              Lássuk az eredményt!

              A legalaposabb riport különdíjat az oktavo / IV.G osztály nyerte.

              A legérdekesebb novella különdíjat a septimo / III.G osztály szerezte meg

              A legérdekesebb riport különdíjat a kvinto / I.G osztály vehette át.

              A versenyre a csapatok nagyon alaposan felkészültek, igazán kitettek magukért. Rendkívül szoros mérkőzés zajlott az osztályok között, valóságos küzdelem folyt a pontokért.

              3. helyen a VII.O/III.G osztály végzett

              2. helyen a VIII.O/IV.G osztály végzett

              a tortát és az 1. helyet a VI.O/II.G osztály vehette át.

              A kicsik sem maradtak ki az olvasásból. az 5. A és 5. B, illetve a gimnázium alsó tagozata J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve című regényét olvasta. Minden osztályt 4 fős csapat képviselte a szerdai versenyen.

              A verseny eredménye:

              Harry Potter és a bölcsek köve

              1. hely: III.O – Boholy Hanna, Góbis Sára, Halász Noémi,Vincze Lili

              2. hely: I.O – Hadobás Lara, Kluvanec Zsuzsanna, Palcso Kinga, Pecsők Zsombor

              3. hely: 5. B – Hacskó Zsófia, Kluvanec Emma, Szarvas Lázár József, Tóth Zoé Bibiána.

              A versenyt hétfőn és kedden számukra is önálló feladatok előzték meg, amik külön lettek értékelve.

              Hétfőn a Roxfort iskolai magazinját kellett a diákoknak megtervezniük, kedden pedig a Roxfort térképét kellett megrajzolniuk.

              A leglátványosabb magazinért járó különdíjat az 5. a osztály, a legtartalmasabb magazinért járó különdíjat az 5. b osztály, a leghasználhatóbb térképért a II.O osztály kapott különdjat.

              A csapatoknak gratulálunk!

              Külön köszönet illeti a tanárokat, akik ismét remekeltek a versenyen, de számukra nem osztunk helyezéseket!

              Nagyon jó látni a lelkesedést, az örömet, a játékszenvedélyt. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen sokan olvasnak iskolánkon.

              2026-ban folytatjuk!

    • Kontakty

      • Spojená škola Reformovanej kresťanskej cirkvi
      • +421 47 5621511
        +421 911449904
      • Daxnerova 10/42
        97901 Rimavská Sobota
        Slovakia
    • Prihlásenie