Útvonal: Szilvásvárad – Millenniumi Tanösvény; Millenniumi Kilátó; Szalajka-völgy (Nagy-tó, Sziklaforrás, Fátyol-vízesés).
Össztáv: 14,18 km
Időtartam: 3 óra 20 perc
Szintemelkedés: 348 m
„Már megtörte az Ősz a tüzes ködfátylat a tájon”, s ím, mit Reisz András időjós megígért, most itt van előttünk. Petronius nyomán ilyen gondolatok cikáztak fejemben szeptember 23-án reggel, a 7:30-as indulás előtti percekben. Tudniillik esőfelhőből bőven akadt az égen, és azok igencsak lógatták azokat a lábacskáikat, amikből – rendszerint – égi áldás szokott áradni. Esőben, sarat dagasztva túrázni? Brrr... Első közös „bóklászás”, nesze neked! De legalább megmutathatjuk, hogy nem vagyunk mi pudingok, és nem riaszt vissza bennünket a morcos idő. Beindítva hát négykerekű paripáinkat, célba vettük Magyarország egyik legváltozatosabb és egyben legbonyolultabb földtani felépítésű hegységének, a Bükknek északi kapuját, Szilvásvárad települését. Odafönt – szerencsénkre – még úgy gondolták, az égi csapok megnyitását odázzák kicsit, így kellemesen hűs időben kapaszkodtunk fel a Börtönmúzeumtól induló Millenniumi Tanösvényen. Két kilométeres kaptató után jutottunk el a Kilátóig. És akkor, zsupsz, eleredt az eső. Nem láthattuk a Mátra bérceit, a Tátra csúcsait, cserébe viszont megcsodálhattuk a felhőpamacsok táncát, illetve a környező csuromvizes gerinceket madártávlatból. Elemózsiánkat elfogyasztva, esőkabátok és vízálló öltözetek vértezetétől védve kezdtük meg leereszkedésünket a Szalajka-völgybe. A műút mellett a térség kuriózumának számító Szilvásváradi Formációt szemrevételeztük: a fel-felbukkanó, széles sávokba rendeződő, karbon korú (310-320 millió éves) szürkés agyagpalát. Az eredetileg egy ősi óceán mélyén lerakódott iszapréteg megkövesedett formáját tetőfedésként és taneszközként egyaránt használták. Mivel jól karcolható, ez helyettesítette az iskolai füzetet hajdanán („palatábla”). A Szalajka-völgybe leérve az eső is elállt. A festői környezetben fekvő völgy legnevezetesebb látványossága a lépcsőzetes megjelenésű Fátyol-vízesés. Ehhez fölballagva elkészítettük az elmaradhatatlan selfie-ket, majd megcéloztuk a Pisztráng büfét, hogy a völgy tavaiban, patakjaiban úszkáló finomságot megkóstoljuk. Teli gyomorral, kicsit talán izomlázzal is kísérve bandukoltunk vissza végül az autónkhoz. Kicsivel több, mint 14 km-es össztávot tudhattunk magunk mögött, egy igazán vidám, élményekben gazdag túra keretében.
Csatlakozz hozzánk a következő túraalkalmunkra!
Mikor? 2023. október 21-én, szombaton.
Hová megyünk? Körtvélyes – Derenk – Szádvár.
Mit fogsz látni? Gyere el, és megtudod! :P
Mit hozz? Kényelmes terepi cipő/bakancs és ruházat szükséges (váltózoknit esetleg pakolhatsz). Esőkabát, kis hátizsák – nem kézben lóbált szatyor! Ivóvíz (a cukros löttyöket felejtsd otthon – nem hidratálnak), elegendő előre csomagolt élelmiszer. Túrabot, fényképezőgép opcionális.
Stubendek Gábor