Mesterséges intelligencia – segítőtárs, nem úr: hogyan kapcsoltuk össze a technológiát, értékeket és a kritikus gondolkodást
2026. február 5-én, csütörtökön, „MI napot” szerveztünk iskolánkban a régió tanárai számára. Közösen gondolkodtunk arról, hogyan gazdagíthatja a mesterséges intelligencia az oktatást, miközben hűek maradunk azokhoz az értékekhez, amelyek formálják a tanulók személyiségét.
A micro:bit-es programozást Főző Zsolt és Mikos Tamás vezették, akik informatikát tanítanak iskolánkban. A résztvevők megismerkedtek az eszközök használatának alapjaival, és inspirációt meríthettek a kreatív oktatáshoz. A micro:bitek természetes módon fejlesztik a logikus, az algoritmikus és a kritikus gondolkodást, támogatják a kreativitást és a gyakorlati tanulást, mivel a tanulók azonnal látják munkájuk eredményét.Emellett összekapcsolják az informatikát más tantárgyakkal – például a fizikával, a matematikával vagy a technikával –, és erősítik a diákok közötti együttműködést is.
Pivníková Katarína tanárnő Mesterséges intelligencia és etikai dilemmák témában tartott nyílt órát a kvinta osztály diákjaival. Az óra a szlovák konverzáció részeként valósult meg. Az óra a reklámra és a mesterséges intelligencia kreatív folyamatban betöltött szerepére fókuszált. A tanulók előre kiválasztott MI alkalmazásokkal dolgoztak, amelyeket saját ötleteik fejlesztésének és feldolgozásának eszközeként használtak. A tevékenység célja az volt, hogy megmutassa, hogyan lehet MI eszközök segítségével kreatívan és hatékonyan marketinganyagokká formálni az ötleteket.A reklám témája egyben komoly etikai dilemmákat is felvetett, amelyek élénk vitát indítottak el a diákok között, támogatva az értékalapú tanulást és a saját erényeik tudatosítását. A jelenlévő tanárok nagyra értékelték a diákok tárgyszerű érvelését, kritikus gondolkodását és tiszteletteljes kommunikációját, amely a konverzációs órák egyik alapvető pillére.
Az MI napot Lucia Mitterová együttműködésével zártuk, aki gyakorlati workshopot tartott a Copilot és más MI segédeszközök mindennapi pedagógiai használatáról.
Rendezvényünkön alap- és középiskolák pedagógusai vettek részt, akikkel már nem arról beszélgettünk, hogy használjuk-e a mesterséges intelligenciát vagy sem, hanem arról, hogy hogyan használjuk a mesterséges intelligenciát.
projektet immár második alkalommal támogatta az oktatási minisztérium.
MI napunk az alábbi hivatkozáson is megjelent a médiában.
AI ako pomocník, nie pán: Škola spája AI, hodnoty a kritické myslenie