• Novinky

            • 💃🕺 #VelenceiFarsang #KarneváliVarázslat 🎭🎶

            • A kreativitás és az egyediség ragyogott a rendezvényen, ahogy mindenki büszkén prezentálta saját kreációit a nagyérdeműnek.

              Az idei évben igazi velencei karneváli hangulatban telt el a farsang, amit a váratlan meglepetések tettek feledhetetlenné! 🎊 A helyszínen megjelent vendégeink saját készítésű jelmezeikben mutatkoztak be  a tömegnek, hozva magukkal a karnevál varázsát és vidámságát. 🎈

              Diákjaink vidám farsangi műsorral örvendeztették meg szüleiket és tanáraikat. Nagy gonddal készített műsoruk fő motívuma a cirkusz volt. Az 1. A osztály tanulói vidám lufis táncot mutattak be. Utánuk következett a 2.A osztály. Előadásukkal azoknak kedveskedtek, akiknek nem megy a matek. Ne csüggedjenek, hiszen van számológép! Mit érne egy igazi cirkuszi forgatag bohócok nélkül? A 3.A osztály fergeteges bohóctáncot adott elő. A negyedik évfolyamos lányok táncprodukciót mutattak be. A műsort végül a harmadikos bűvészek és a negyedikes pantomimesek zárták.

              Köszönjük, hogy becses jelenlétükkel megtiszteltek bennünket!

            • Gyorsan és jól számolni...

            •  

              ez a Pitagorasz matematikaverseny sikerének a kulcsa. A verseny iskolai fordulója december 12-én került megrendezésre. A hivatalos eredmények alapján a 3., 4. és 5. évfolyamból 13 versenyző lett sikeres megoldó és szerzett továbbjutást a járási fordulóra.

              Eredményes felkészülést és további sok sikert kívánunk!

            • Felvételi tájékoztató és előkészítő

            • Értesítünk minden érdeklődőt, hogy 2024. január 12-én 15.30 órai kezdettel tájékoztatót tartunk a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező tanulók szülei számára. 2024. január 13-án 9.00 órai kezdettel pedig felvételi előkészítő lesz a négyosztályos gimnáziumba jelentkező 9. osztályos diákok számára.

            • Sítanfolyam – Roháče-Spálená

            • A karácsonyi szünet előtti héten, december 17. és 21. között, iskolánk 45 fős csapata ötnapos sítanfolyamon vett részt a Magas-Tátrában, a Zuberec község melletti Roháče Spálená síközpontban. A vegyes csapatban VII.O/3.G, III.O, II.O és IV.O osztályos diákok hódították meg a téli díszbe öltözött, havas hegyvidéket.

              Izgatottan vágtunk neki vasárnap reggel a hosszú, 4 órás útnak. A havas táj látványa útközben csak fokozta lelkesedésünket. Megérkezvén szálláshelyünkre, a Hotel Tatrawestbe, leraktuk csomagjainkat, és mentünk is felmérni és kipróbálni a sípályákat.

              Csapatunk legtöbb tagja már állt sílécen, sőt többen rutinos síelőnek számítottak, így ők vasárnap délután már síeltek is, a kezdők pedig elsajátították az alapokat. Voltak, akiknek mindez könnyen és gyorsan ment, másoknak kicsit lassabban, ám keddre kivétel nélkül mindenki bátran és felszabadultan síelt a számára megfelelő pályaszakaszon. A végső cél, a nagy kihívás a piros pálya volt, ám oda még nem mindenki jutott fel. Természetesen voltak esések is, kicsik és nagyobbak egyaránt (ami még a legjobbakkal is előfordul), ám senki nem törte kezét-lábát, mindenki egyben és épségben hazaért az öt nap után! J A hangulat napközben a sípályán és este a szálláshelyen egyaránt fergeteges volt. A síelés mellett épült hóember, megcsodáltuk a havas csúcsokat és tájat, esténként pedig legyőztünk pár ördöglakatot, csodás árnyjátékos előadásokkal szórakoztattuk egymást, de a biliárd és csocsó asztalt sem hagytuk árválkodni, s a beszélgetős és kártya partikról se feledkezzünk el.  Egyszóval minden perc hasznosan és aktívan telt. S mindezt kisebbek és nagyobbak közösen, egy nagy csapatként éltük át, együtt szórakozva és figyelve egymásra.

              Köszönjük Csízi tanár úrnak, Főző tanár úrnak, Bial Angelikának, Pivník tanárnőnek az oktatást és a támogatást, Szabó Sonkoly Gabriellának az egészségügyi felügyeletet és Majercsík tanárnőnek a fotókat.


              Nagyon örültem a sítanfolyamnak, de féltem is tőle, mert utoljára két éve álltam sítalpon. Nagy öröm számomra, hogy megtanultam síelni pár eséssel. Büszke vagyok magamra, mert utolsó nap sikerült lejönnöm a legmagasabb hegyről is. Nagyon jól éreztem magam. Remélem, még lesz alkalmam részt venni sítanfolyamon.” – Vincze Lili, II.O

              Nagyon élveztem. A pálya hosszú és többfelé elágazó volt, gyönyörű panorámával. A szálláson nagyon jó volt a hangulat és a társaság. Ez számomra egy élményekkel teli kirándulás, amire szívesen emlékszek vissza.“ – Szabó Réka, IV.O

              Nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt a társaság. Sok élménnyel gazdagodtunk!“ – Miko Fruzsina, III.O

              Először féltem, hogy fogok-e még tudni síelni, de mikor megérkeztünk minden félelmem elmúlt, és már az első csúszásnál ráéreztem. A napok gyorsan teltek a jó hangulatnak köszönhetően. Családias hangulat töltötte be az estéket is, vidáman teltek, mindenki megtalálta a magához illő embereket. Mikor már a negyedik nap is elment, úgy voltam vele, hogy még maradnék 1 hetet. Egyik nap elmentünk a boltba bevásárolni, és mint egy kis család túráztunk is egy kicsit, ami végig mosollyal és nevetéssel telt el. Úgy érzem ez a sítanfolyam nem csak élményeket, de új barátságokat és összetartóbb osztályt is adott nekem.“ – Obrtal Lili, VII.O

              „Az elején nem nagyon akartam menni, mivel elég régen álltam utoljára sílécen és féltem. A végén síelni is megtanultam, és emellett nagyon jól éreztem magam. Sok élménnyel gazdagodtam, szép tájakat láttam és az osztály is jobban összekovácsolódott.“ – Szekeres Fruzsi, VII.O

            • Újra Esztáron!

            • Egy év elteltével, december 8-án, újra Esztáron versenyeztünk. Itt rendezték meg a X. Szumó Robot Esztár kupát. A versenyre nagyon készültünk, hiszen tavaly sikeresen szerepeltünk. Az idei versenyre 36 csapat regisztrált. Mi 3 csapattal – Armageddon – Ibos Zsombor, Kovács Richárd Bence, Kimi 2.0 – Valacsay Flórián, Valent Ádám, REA – Főző Botond, Miko Dominik, Végh Máté Szabolcs – érkeztünk a megmérettetésre.

              Az elődöntőkből mind a három csapatunk továbbjutott – az előbb említett Armageddon és Kimi 2.0 vereség nélkül. A középdöntőkből 3 csapat juthatott a döntőbe. A REA csapatunk korán kiesett, viszont két csapatunk a döntőbe jutás kapujában kapott ki az ellenfelétől.

              Így a 4.-6.helyekért mérkőzhettek meg. Az Armageddon végül – 4.helyen végzett, a Kimi 2.0 csapatunk az 5. helyen végzett.

              Csapataink a Szuperkupa versenyre is bejelentkeztek, és az Armageddon a társcsapatával a 2.helyet szerezte meg.

              A szervezők különdíjjal értékelték a legtechnikásabban programozott robotot, ezt a díjat a mi Armageddon csapatunk nyerte meg.

              Mindenkinek köszönet a felkészülésért és a szép eredményekhez gratulálunk!

            • Tapasztalat és kontroll - 21. századi tanulás

            • Gyarmathy Éva professzorasszony a TMRG-ben

              Napról napra megtapasztaljuk, hogy egyre nehezebb a mai gyerekekkel. Nem beszélve arról, hogy egy osztályban egyre több az SNI-s, ADHD-s, asperger szindrómával küzdő gyermek. Számukra napi szintű probléma önmaguk és állapotuk elfogadása. Merthogy ez állapot - nem betegség, nem múlik el csak úgy, nem növi ki.

              Segíteni kell, ha lehet, minden oldalról támogatni. A szülővel és a pszichológussal való együttműködés elengedhetetlen. Egyértelmű, tiszta szábályokat kell lefektetni, amelyek fogódzót, keretet adnak a mindennapi léthez, munkához. A szabályok megszegését nem büntetni kell, de következménynek lennie kell. A türelem, a kontrollfunkciók és a negatív energiák alkotóvá alakítása (azaz tartsuk értelmes, kreativitást, gondolkodást fejlesztő tevékenységben a gyereket) a tanórákon a pedagógus fő erényei közé tartoznak, melyek tanulhatók, fejleszthetők. Ahogyan a tanórákon fejleszthető a gyermekeknél az algoritmikus, 3D-s és kritikai gondolkodás.

              Köszönjük a nagyon tartalmas képzést, a tanulást esélyét, melyet a jövőben tovább szeretnénk mélyíteni. Gyermekeinkért, tanítványainkért.

            • TOLLAS TIBOR SZAVALÓVERSENY

            • 25.alkalommal rendezték meg december 9-én Nagybarcán a Tollas Tibor Szavalóversenyt, ahol iskolánkat Szabó Réka (IV.O) képviselte.

              Réka kategóriájában 1.helyen végzett, emellett különdíjban is részesült.

              Szívből gratulálunk a szép esedményhez!

            • ADVENTI HANGULAT

            • Az adventi időszak egyik legszebb ajándéka, hogy jobban odafigyelünk egymásra, keressük a közös időtöltéseket, sokat beszélgetünk, kedvesebbek és türelmesebbek vagyunk egymással. December 5-én iskolánk diákjai egy csodás közös programon vettek részt, tanulmányi kirándulást szerveztünk Budapestre a III.O, V.O/I.G és a VI.O/II.G osztályok számára.

              Először megnéztük a Renoir-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, majd az Etele Plázában bepillantottunk az ókori görögök világába és a görög mitológiába. A nap fénypontja a karácsonyi vásár volt a Vörösmarty téren, ahol forró csokit iszogattunk és kürtős kalácsot kóstolgattunk.

              Az utazás nagyon vidám hangulatban telt, úton hazafelé karácsonyi dalokat énekeltünk, adventi hangulatba kerültünk.

              Jól éreztük magunkat!

            • Száll a rege várról várra…

            • November 21-én iskolánk egy kis csapata felkerekedett, hogy részt vegyen a Száll rege várról várra nevű próbatételen a feledi Szombathy Viktor Alapiskolában.

              Már a vetélkedő címe is sok kalanddal kecsegtetett, de a vetélkedő alatt nemcsak az előre meghatározott várakkal ismerkedhettünk meg, de egy nagy adag élménnyel is gazdagodtunk.

              Nagyon jó volt a hangulat, ötletesek és szórakoztatóak voltak a feladványok. A próbálkozók közelebbről is megismerkedhettek az eszperente nyelvvel, a bingó játékkal. A próbatételek között szerepelt még memória játék, villámkérdések, totó-lottó, puzzle, igaz-hamis játék. Kipróbálhatták magukat a színjátszásban, az activity játékban, az apróhirdetés írásában.

              A vidék több tanodája is küldött csapatot a „feledi vár” bevételére. Jöttek csapatok Bátkából, Almágyból, Gesztetéből, Várgedéről, Rimaszombatból és Feledről. Mindegyik csapat nagyon ügyes volt, de csak 1 nyerhette el az első helyet.

              Iskolánk kis csapata, amit a HADOBÁS LARA, HERÉNYI HANGA, MIKOS FRUZSINA BLANKA, 5. A. osztályos tanulók alkottak, hozta el az 1. helyért járó jutalmat a próbatételek helyes megfejtéseiért.

              A nyertes csapatnak szívből gratulálunk!

              A szervező iskolának pedig köszönjük a meghívást és a lehetőséget, hogy részt vehettünk egy ilyen érdekes és izgalmas vetélkedőn.

          • Regionális diáktalálkozó
            • Regionális diáktalálkozó

            • A magyar tannyelvű alapiskolák regionális diáktalálkozója, melyet a Tompa Mihály Református Gimnázium szervezett, ismételten remek lehetőséget nyújtott új kapcsolatok létesítésére és közös élményszerzésre a környékbeli iskolák diákjai számára.

              A program egyik meghatározó eleme által, a teambuilding aktivitások segítségével, a tanulók bekapcsolódhattak különböző interaktív játékokba és egyéb alkotó feladatok megoldásába.

              A diákoknak lehetőségük nyílt elbeszélgetni a más iskolákból érkezett kortársaikkal, kik rövid prezentációjuk által ismertették meg a jelenlévőket iskoláik életével.

              A TMRG falai között, azonban nem csak a résztvevő iskolák jelenlegi tanulói találkozhattak társaikkal, hanem megismerkedhettek az iskola egykori diákjával, Mihály Péter, psychológussal, mentorral és edzővel is. Az ő jelenléte serkentően hatott úgy a legfiatalabbak, mint az idősebb diákok számára egyaránt. Élménybeszámolója során, rámutatott társadalmunk fontos értékeire, valamint az iskolai környezetben kialakult baráti kapcsolatok jelentőségére. A visszatekintés az egykori tanintézetben eltöltött időkre és az ott megszerzett tudásra, értékes útravalóként hatott valamennyi jelenlévő diákra.

              A regionális diáktalálkozó, mely rendezvénnyel, a többi iskolával közösen évente emlékezünk a honi diákság ünnepnapjára, az idei évben immár tizenhetedik alkalommal került megrendezésre. Mi tanárok, igyekszünk egységet kovácsolni a tanulók közösségéből, lehetőséget biztosítani új kapcsolatok, barátságok kialakítására, az eltérő vélemények ütköztetésére, miáltal segítünk megérteni a különböző gondolkodás és életmód közötti különbségeket, tették hozzá Katarína Pivníková és Feledy Tímea tanárnők, a diákparlament koordinátorai.      

            • Jégre fel!

            •  

              November 27-én kezdetét vette az első és második osztályosok számára szervezett korcsolya tanfolyam. Mindkét osztály nagy örömmel, lelkesedéssel vágott bele a jeges kalandba, s megismerkedett a korcsolyázás minden fortélyával. A gyerekek birtokba vették a jeget, s bátran rótták a köröket. Akik még bizonytalanok voltak, segédeszközt kaptak a biztonságos csúszáshoz. Olyanok is akadtak, akiket osztálytársuk segített.

              A tanfolyam végén a gyerekeket oklevéllel s egy apró ajándékkal értékelte az edző bácsi, aki egész héten biztatta és segítette őket.

              Egy kellemes hetet töltöttünk a korcsolyapályán.

               

            • Gömöri Hagyományok Hete...

            • A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása!” (Morus Tamás)

              A néphagyományok megismertetése, átadása a gyermekeknek minden iskola legnemesebb feladatai közé tartozik. S ha ezt sikerül olyan programok keretén belül, ahol az átélt tevékenységek a közös élmény felemelő erejével hatnak a gyermekre, akkor elmondhatjuk, hogy nem csak érzelmi kötődés, hanem egy komplex személyiségfejlődés elősegítője is a program.

              Diákjaink ilyen élmény részesei voltak a Gömöri Hagyományok Hete programsorozat harmadik és negyedik állomásán. A mesemondó fesztivál szervezője az Almágyi Alapiskola volt, míg a népdalfesztiválnak a feledi Szombathy Viktor Alapiskola adott otthont. Mindkét rendezvényen remekül helytálltak  tanulóink, akiknek szívből gratulálunk és köszönjük a belefektetett munkát!

               

            • TURISZTIKAI SZOMBATOK

            • Az elmaradt Körtvélyes – Derenk – Szádvár túra november 17-én, pénteken, megvalósításra (pontosabban pótlásra) kerül. 🍁 A természet még színesebb is lesz, hogy túrázás közben legyen miben gyönyörködni! 🍂 

               

              Jelentkezni az alábbi linkre kattintva lehet: https://tinyurl.com/potlotura

            • NOVEMBER 11. – MÁRTON NAPJA

            •  

              Szent Márton üzenete a gyerekek számára is az egyik legcsodálatosabb üzenet. A legendából megértik ugyanis a számukra lényeges dolgot ‐ jót cselekedni, megosztani azt, amink van. Ezért idén iskolánk napközis csoportjai egy egész héten át tartó Márton kihívásban vettek részt, mely két részből állt.

              Egyfelől,az volt a célunk, hogy megerősítsük bennük az önzetlen szeretet fontosságát, hogy néha elég egy őszinte kérdés, odafordulás, vagy egy ölelés. Így a hét minden napján egy jócselekedetet kellett végrehajtaniuk.

              Másfelől ennek az igaz embernek a történetéből közösen készítettünk egy nagy leporellót. A legendát részekre bontva minden napközis csoport tanulói kis könyvszerkősztékké, írókká és illusztrátorokká válva alkották meg a saját oldalukat a könyvből.

              A pénteki nap már a ludakról szólt. Készültek lámpások, lehetőségük volt a kezükbe venni lúdtojásokat és a hét lezárásaként valódi lúdtolakkal szignálták az általuk készített csodaszép leporellót.

              A hét végére a gyerekek olyannyira azonosultak a Mártoni üzenettel, hogy maguk ajánlották fel, hogy ők is szeretnének adni a saját "köpönyegükből". Szüleik jóvoltából ‐ hálásan köszönjük! ‐ rengeteg adomány gyűlt össze, amit pénteken a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek ajándékoztak.

              MERT ADNI JÓ…

               

            • RENDHAGYÓ IRODALOMÓRA

            • Egy borongós őszi péntek délelőttön szívet-lelket melengető zenés előadáson vettek részt diákjaink a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtár tetőterében. A zenés-irodalmi előadás PONT 12 KÖNYÖRGÉS címmel Petőfi Sándor költészete nyomán készült, az előadók Laboda Róbert slammer, Zsapka Attila és Emmer Péter pedig ének és gitár.

              A diákok egy részét Laboda Róbert Mai Petőfi c. írása és előadása fogta meg, Zsapka Attila kellemes énekhangját élvezettel hallgatták, míg a zenészdiákokat leginkább Emmer Péter virtuóz játéka nyűgözte le.

              Köszönjük szépen az élményt!

              Károlyi Katalin, Sebők Attila és a V.O/1.G és VI.O/2.G osztályok tanulói

            • Sikerek a RoboSumo versenyen


            • ​​​​​​​​​​​​​​2023. október 26-án iskolánk tanulói részt vettek a Közösségi Technológiák Központja által megszervezett RoboSumo versenyen. A versenyen 10 csapat versengett. Komoly mérkőzések voltak a Miskolcról, Esztárról, Fülekről érkezett csapatok és a mi csapataink között. Egy nagyon sikeres napot zárva a következő eredményeket értük el:

              1. hely: Kimi 2.0 (csapat) – Valacsay Flórián, Valent Ádám

              3. hely: Armageddon (csapat) –  Ibos Zsombor,  Kovács Richárd Bence

              9. hely: REA(csapat) – Főző Botond, Miko Dominik .

              A futamok bírói iskolánk diákjai voltak: Odler Krisztián és Mišurák Balázs.

               A döntő párharc:

              Bővebben a versenyről itt lehet olvasni.

               

              Mindenkinek gratulálunk! A további versenyekhez jó felkészülést kívánunk!   

                                                                                                                           az iskola vezetősége

            • Élmény az élménypedagógia

            •     2023. október 14-én többen (Ádám L, Károlyi K., Majercsík M., Mihályi Á.) részt vettünk a Bátkában megszervezésre került élménypedagógiai konferencián. Annak ellenére, hogy évente több továbbképzésen veszünk részt új és hasznos tapasztalatokra tettünk szert. A Katalizátor Pedagógusképző Központ két előadója egy egész napra lekötötte energiáinkat.  A játékok nem csak élményt nyújtottak, hanem elgondolkodtattak, mit, mikor és hogyan lehet felhasználni a napi rutinunkban. Megtapasztaltuk, hogy a bemutatott és kipróbált módszerek nem csak játék, hanem komoly munka, és nem csak csapatépítésre, széleskörű kompetenciák, a kognitív tudás, az EQ fejlesztésére vethetők be, hanem még élményt is nyújtanak azáltal, hogy túllépnek a tanítási órákon használt módszerek keretein, hiszen kreatívak, kihívást jelentenek, saját határaink feszegetésére is teret engednek.  ( a résztvevők )

            • ELSŐSEINK ÉLETÉBŐL....

            • AVATÁS

              Az elsősök avatása különleges alkalom az iskolai életben, és emlékezetessé teszi az első tanítási napokat az új diákok számára. 

              A gyerekek először egy dzsungeltúrán vettek részt, mely során számos izgalmas kihívással kellett szembenézniük. Legelőször átkeltek egy himbálózó hídon, utána átmásztak egy barlangba vájt szűk alagúton. Szikláról sziklára ugrálva átjutottak egy vad folyón, majd segítettek vagy egy tucatnyi kiskacsának, hogy átjussanak az erdőn. Legvégül a magas pálmafák között futva visszajutottak a társaikhoz. A tornateremben tett túra után, visszatértünk az osztályba, ahol megtanultunk egy közös táncot, elkészítettünk és alá is írtunk egy emléktáblát. Az avatás végén fogadalmat tettünk, hogy a mi osztályunk mindig összetart, mert egy csapat vagyunk! Mivel a gyerekek és a tanító néni is minden akadályt sikeresen leküzdöttek, megérdemelték az ajándékot.